Előadók

Prof. Renáta Beličová

A Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Bölcsészettudományi Karán az Irodalmi és Művészeti Kommunikációs Intézet docense és kutatóprofesszora. Kutatási területe az esztétika, az esztétikatörténet, a zeneelmélet és a zenetörténet.

A Zsolnai Konzervatóriumban zongora tanulmányokat folytatott, majd a Pozsonyi Előadó-művészeti Akadémia ösztöndíjas hallgatója lett. Ezzel párhuzamosan kezdte meg zenetudományi tanulmányait a brnói Masaryk Egyetem Bölcsészettudományi Karának Zenetudományi Tanszékén. Itt kezdte el a doktori iskolát, majd a pozsonyi Szlovák Tudományegyetem Zenetudományi Intézetében szerezte meg a doktori fokozatot. Disszertációjának címe: Fejezetek a zene befogadásának esztétikájából. Ezután a Nyitrai Pedagógiai Kar Zenei Tanszékének tanársegéde lett. 1992-ben kapott meghívást a nyitrai egyetem Irodalmi és Művészeti Kommunikációs Intézetének docensi állására ahol megalapította a „Zene befogadásának esztétikája” elnevezésű kutatási programot. (A zene befogadásának esztétikája – Bevezetés /2002/; A zene befogadásának esztétikája – Elmélet /2003/; A zene és a zenei nomenklatúra befogadásának esztétikája /2008/)

Kutatásaiban különleges szerepet kapnak a zenetudomány archeológiai vonatkozásai, melynek eredményeit számos szlovákiai és külföldi konferencián előadta. (Az üveg, mint a régészeti zenetudomány eszköze. Nyitra 2010; A hang, mint múzeumi kiállítási tárgy. Kettős lehetőség a régészeti zenetudományban. Krosno, Lengyelország 2013; Hangkörnyezet – a környezet kiaknázásának ősi és mai koncepciója. Archeo-akusztika és jelenkori zenetudomány. Gdansk: Csengő kövek, 2014; A zene és a régészeti zenetudomány befogadásának esztétikája. Interdiszciplináris összefüggések és módszertani lehetőségek. Bécs 2016.)

Sokéves tudományos és oktatási tevékenységének jelentős eredményét jelentette a középkori zenei kultúrát feldolgozó egyetemi tankönyv első kötetének megjelenése (A középkori Európa zenei kultúrája I., 2006), a hozzá csatlakozó, különálló antológia kötettel (A középkori Európa zenei kultúrájának antológiája I., 2006). Egyedülálló témakört teremtett a szlovák zeneesztétikában a halláskultúra fogalmának bevezetésével (Halláskultúra – A zenei kultúra előfeltétele. A zenebefogadás esztétikájának aspektusai, 2006). Ő volt a tudományos védnöke a „Szlovákia zenei élete –kontinuitás vagy diszkontinuitás?” című hároméves szakmai kollégiumnak, melynek előadásait és vitáit – ugyanezzel a főcímmel – három antológia kötetben jelenttette meg: 1. Élő kultúra vagy szabadtéri múzeum? 2007; 2. A diverzitás megjelenése – Az élő kultúra dinamizmusa? 2009; 3. A zenei stílusok és a zene poétikájának sokfélesége, 2010.

A szlovák tudományos élet elismeri és nagyrabecsülésében részesíti Renáta Beličová munkásságát. 2006-ban Irodalomtudományi Díjjal jutalmazták társadalomtudományi kategóriában „A középkori Európa zenei kultúrája I.”( Hudba v kultúre európskeho stredoveku I.) című munkájának elismeréseként.

Az utóbbi években a Zene Befogadásának Esztétikája Nyitrai Iskolája módszertanának bizonyításán dolgozott, különös tekintettel a posztmodern zenei költészet szóbeli értelmezésére. Számos kutatási eredményét tette közzé konferenciákon, ezek közül néhányat megemlítve: Posztmodern zene: egalitariánus gesztusok és a hermeneutika kihívásai, Ostrava 2016; Egy művészeti forma – a történelmi emlékezet megőrzésének egyedi útja. Marek Piaček -–Apolloopera, melodráma, Prága 2015; Paródia a posztmodern zenében. Interpretáció, mint fordítás, ideológiai közlés vagy a jelentés változása, 2014; Anton Popovič nyitrai fordításelmélete, mint a kortárs (posztmodern) zene értelmezésének módszertani forrása, Bécs 2016. E kutatási területek az esztétika és a zenetudomány legújabb irányvonalába illeszkednek.


Janka Zoltán

1949-ben született, általános iskoláit Jászberényben végezte, 1968-ban a Lehel Vezér Gimnáziumban érettségizett. 1974-ben szerzett orvosdoktori diplomát a Szegedi Orvostudományi Egyetemen. Végzése után ezen egyetem (később Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem), majd a Szegedi Tudományegyetem Ideg-és Elmegyógyászati Klinikájának munkatársa, 1993. július 1-től tanszékvezető egyetemi tanára. 1998-tól 2014. szeptember 28-ig az egyetem Pszichiátriai Klinikájának tanszékvezető egyetemi tanára, jelenleg professzora. Neurológiai és pszichiátriai szakvizsgával rendelkezik. 1985-ben lett kandidátus, 1996-ban habilitált, 2006-tól az MTA doktora. 1980-82 között az ausztráliai Perth egyetemén végzett tudományos munkát. 1987-ben és 1991-ben svédországi és angliai tanulmányutakon vett részt. Kutatásai középpontjában a mentális zavarok biológiai hátterének és kezelésének molekuláris és farmakodinamikai vizsgálata áll. Előadásainak száma 987, tudományos közleményeié 348, az ezekre számított kumulatív impakt faktor összege 512.306. Végzett PhD hallgatóinak száma 15. Tudományos munkásságát és oktatási tevékenységét több ösztöndíjjal, pályázati támogatással és kitüntetéssel ismerték el. Hallgatóktól összesen 15-ször kapott oktatói díjat, az Orvostudományi Kartól 4 alkalommal. Közleményeiért Medicina Nívódíjban, Hollós István-díjban, a Clinical Neuroscience/Ideggyógyászati Szemle Legjobb Közleménye elismerésben, valamint kétszer Nyírő Gyula Nívódíjban részesült. 2007-ben Jászberény Város Díszpolgárává választották. Orvosi tevékenységéért 2009-ben Batthyány-Strattmann László-díjjal tüntették ki, 2012-ben pedig Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Elnöki Dicséretben részesült. 2012-ben Kulka Frigyes Emlékérem és Jutalomdíj (oktatásért), 2014-ben Szent-Györgyi Albert Emlékérem és Jutalomdíj elismeréseket kapott az Orvostudományi Kartól, a Magyar Pszichiátriai Társaság pedig Oláh Gusztáv Életmű Díjat adományozott számára 2014-ben.


Párducz Árpád

1943-ban született Dorogon, a szegedi Radnóti Miklós Gimnáziumban érettségizett, majd 1966-ban a JATE-n szerzett diplomát biológia-kémia szakon. Végzés után a JATE Elektronmikroszkóp Laboratóriumában dolgozott, majd a Szegedi Biológiai Központ megalakulása óta a Biofizikai Intézet Molekuláris Neurobiológiai Laboratóriumának munkatársa, majd vezetője lett. 1994–2009 között a Biofizikai Intézet igazgatóhelyettese, és több mint 10 éven keresztül az UNESCO és az ICRO szervezésében zajló Nemzetközi Továbbképző Tanfolyam igazgatója volt. 2013-tól az MTA Szegedi Biológiai Központ emeritus professzora.
Egyetemi doktori értekezését 1970-ben védte meg és 1972-ben “Promotio sub auspiciis Rei Publicae Popularis” kitüntetéses doktorráavatásban részesült. Kandidátusi fokozatát 1982-ben, a biológiai tudomány doktora címét 1994-ben szerezte. 1995-ben-ben habilitált a Szegedi Tudományegyetemen, 1995 óta egyetemi magántanár. Kutatási területe a nemi hormonok hatása a neuro-gliális plasztikus folyamatokra és a neuroprotektív mechanizmusokra. Kutatói tevékenysége mellett folyamatosan végez oktatómunkát. Külföldi tanulmányútjai során ösztöndíjasként dolgozott az olaszországi Milánói Egyetem Farmakológiai Intézetében (1974), vendégprofesszorként dolgozott a kanadai McMaster Egyetemen (1974-75), majd a svájci Genfi Egyetemen (1982-83 és 1991-92), a németországi Göttingeni Egyetemen (1982-99), a madridi Cajal Intézetben (1995-2009). Számos hazai és nemzetközi pályázat vezetője és résztvevője.
A tudományos közélet aktív szereplője, opponensként illetve bizottsági tagként számos kandidátusi illetve PhD, nagydoktori és habilitációs eljárásban működött közre. Az IUBS Magyar Nemzeti Bizottság, az SZTE Habilitációs Bizottság és az SZTE Doktori Bizottság tagja. Kimagaslóan aktív szerepet vállal a tudományos ismeretterjesztésben, több cikluson keresztül a Szegedi Biológiai Társaság elnökségi tagja volt. Számos szakmai elismerésben és kitüntetésben részesült: 1997-ben Ábrahám Ambrus emlékéremmel, 2004-ben Szentágothai János-díjjal, 1995-ben Entz Géza emlékéremmel, 2008-ban a Magyar Köztársaság Lovagkeresztjével tüntették ki.

HARRY LEHMANN

Harry Lehmann fizika szakon szerzett diplomát Szentpétervárott, majd 2003-ban a Potsdami Egyetemen „A művészet illékony igazsága. Esztétika Luhmann után“ című írásával (München: W. Fink, 2006) doktori címet szerzett filozófiából. Ettől kezdve a kortárs művészet, irodalom és az Új zene témájában jelennek meg esszéi és értekezésekei olyan kiadványokban, mint például a Merkur, Lettre International, springerin, Neue Zeitschrift für Musik, Sinn & Form. A kortárs műzenével kapcsolatos diskurzusra jelentős mértékben rányomta bélyegét „A zene digitális forradalma. Egy zenefilozófia“ című könyvével (Mainz: Schott Music 2013). Harry Lehmann legutóbb megjelent műve a „Tartalmi esztétika. Egy művészetfilozófia“ (Paderborn: W. Fink 2016), amelyben felvázol egy az anyagesztétika és a tartalmi esztétika közötti paradigmaváltást, ahogyan az a művészeti ágakon átívelően a 21. század kezdetén a művészetekben körvonalazódni látszik. Ezt kiegészítendő ugyanazon évben megjelent az „Esztétikai tapasztalat. Diskurzuselemzés” című könyve (Paderborn W. Fink 2016), amelyben kritikai módon rekonstruálja a Németországban a hetvenes évektől napjainkig folyó esztétikai diskurzust. A szerzővel kapcsolatos további információ, valamint szövegek és videók a weboldalán érhetők el: www.harrylehmann.net.